Tegnap ünnepelték a szolnokiak Szolnok napját.
A települést a történelem viharai soha nem kímélték, már csak ezért is kellett szorgos embereknek lakniuk, hiszen lakóinak többször is újjá kellett építeniük városukat. És ma sincs ez másként!
Ma, amikor szerencsére nincs külső fenyegetettség, továbbra is sok a tennivaló! Ma is sokat kell dolgozni, tenni a városunkért, azért, hogy még élhetőbb, még vonzóbb legyen és hogy ne hagyják el lakói - szögezte le a képviselő-jelölt.
Elkeserítő módon a Fidesz-kormány ideje alatt az önkormányzatiságot szinte felszámolták a városban, a helyieknek pedig alig van beleszólásuk élethelyzetük formálásába, javításába, környezetük és városuk fejlesztésébe.
Szolnok, ez a gyönyörű helyen fekvő fontos város ma erőteljesen hanyatlik, saját lakói sincsenek megelégedve a helyzetével - elmélkedett Sziráki.
Kiegészítve azzal, hogy nekik, lokálpatriótáknak, demokratáknak és a városért tenni akaróknak fontos feladatuk az, hogy a megyeszékhely fejlődését előremozdítsák, úgymond "visszategyék a térképre", hogy ismét méltó helyet foglaljon el a sikeres városok sorában.
Tennivalónk rengeteg, de ahhoz, hogy álmaink megvalósulhassanak, előbb kormányt kell váltani! VÁLTSUNK KÖZÖSEN! - emlékeztette a lakosokat.
Ma ünnepeljük Szolnok napját! Szolnokot 1075-ben említik először I. Géza garamszentbenedeki alapítólevelében, Zounok...
Posted by Sziráki Pál on Wednesday, September 1, 2021
Sziráki Pál kampányát az előválasztás négy miniszterelnök-jelöltje támogatja
Az egyik pedig Szolnokra is ellátogatott.
Tószegen is számos probléma akad, melyek megoldás nagyonis időszerű
Sziráki Pál képviselő-jelölt egyik helyről a másikra megy, hogy felmérje a lakosság igényeit és az aktuális gondokat.
Sziráki Pál a szolnoki lakosok gondjaival ismerkedett
Kimondottan a széchenyi városrész lakosainak problémáival.
Sziráki Pál: Szolnokon keveset fogunk találkozni luxusjachtokkal, annál több hajléktalannal
Sziráki Pál képviselő-jelölt felhívta a figyelmet arra, milyen sok szegény ember és hajléktalan él hazánkban, és ez látható városunkban, Szolnokon is.
Sziráki Pál: a magyar kormányzat nemzetközi összehasonlításban is kudarcot vallott
Sziráki Pál elmondta, mint ahogy mindannyian tudjuk, a járványkezelés eredményessége az elhunytak számával mérhető.