A képviselő-jelölt elmondta, a következő kormánynak lesz az is a feladata, hogy rendbe tegye a nyugdíjasok helyzetét.
Tóth szerint méltatlan, hogy milyen alacsony ma hazánkban a minimálbér.
Ismét vissza kell vezetnünk a svájci indexálást a nyugdíjak számításánál.
A boltokban azzal kell szembesülnünk, hogy milen draksztikusan megnőttek az árak: a zöldségek, gyümölcsök, hús nem látott mértékben drágult az utóbbi időben.
Segítenünk kell a nyugdíjasokat, hiszen ők egy életet dolgoztak végig és nekünk a felelősségünk az, hogy megfelelő és éltó nyugdíjban részesülhessenek!
A nyugdíjasok, akik ledolgoztak egy életet, sokkal több megbecsülés jár!A nyugdíjasok, akik ledolgoztak egy életet, sokkal több megbecsülés jár!
Posted by Tóth Áron on Tuesday, August 31, 2021
Előválasztás Szolnokon: kik a jelöltek ott, ahol Te laksz?
Az előválasztás nem valamiféle politikai színjáték, hanem a magyarok összefogása és végső kiállása a demokrácia mellett Szolnokon. Kik közül kerül ki az, aki a legesélyesebb győzedelmeskedni Kállai Mária felett?
A fidesz 5 főbűne a szolnoki iskolásokkal szemben
Vajon mely Fidesz-bűnök miatt aggódhatnak most a szolnoki diákok és szüleik? Drága tanszer, tanárhiány, pártpropaganda a tankönyvekben? Önt melyik idegesíti a legjobban? SZAVAZÁS!
Egyéni választókerületi és miniszterelnök-jelölti vitákat rendez a Partizán
Ha már a közszolgálatinak csúfolt csicskamédia nem képes rá, hát a Partizán megcsinálja - lesznek közszolgálati viták, csak éppen nem az M1-en. Ilyen az, mikor a civilek segítségével a demokrácia utat tör magának Szolnokon!
Szolnok jövőjéért le kell váltsuk Orbánt és Kállai Máriát
Orbán rablópártja amerre jár, mindent kifoszt - így történt ez Szolnokon is. A különbség annyi, hogy a a szolnokiak életkörülményeit tudatosan lezüllesztő Fidesz nemcsak elvesz: félelmet és gyűlöletet is kelt.
Előválasztás: mi ez és kik a jelöltek Szolnok körzetében?
Hogy megkönnyítsük az átláthatóságot, az Ezalényeg Szolnok összeszedi Önnek, mire és kikre érdemes figyelni, hogy jó döntést hozzunk Magyarország jövője érdekében. Nézze meg, kik közül választhatja ki a legmegfelelőbbet arra, hogy felvegye a harcot Orbán emberével!